Egy gyertya pislákol halványan a sötétben,

Nem ragyog fénye ugyanúgy, mint régen.

Tüze percről percre gyengül,  hamarosan elalszik,

S vele együtt egy szenvedő szív is örökre megnyugszik.

Már csak rápillant uralomra tör a sötétég,

Már csak másodpercek kérdése és véget ér a keserűség.

S ekkor a messzeségben szél támad csendesen,

Közeledik a távolból, közeledik szüntelen,

Beront a szobába,  a lánggal lágy keringőbe kezdenek,

Lassan ringatóznak,

majd egymás ajkára egy utolsó csókot lehelnek.

Egymásba fonódnak,  a fény beleolvad a sötétégbe,

Ez a pillanat volt a fájó szív lüktetésének vége.